Magunkról


Kovács Balázs

Kezdetektől fogva érdekelt a zene, a hang; művészi és fizikai szempontból egyaránt. Általános iskolás koromtól zongorázni majd orgonálni tanultam, majd a budapesti Harmat Artúr Központi Kántorképzőben többek között összhangzattan, karvezetés és szolfézs területen bővítettem tudásomat. 2004-től a Budapesti Műszaki Egyetem, majd a Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnöki karának aktív hallgatója vagyok, ezzel alapozva meg a műszaki vonalat. E két terület találkozásaként kerültem kapcsolatba a hangtechnikával, s végeztem el a 2006-07. tanévben a Magyar Rádió ZRt. Hangmester Akadémia tanfolyamát. Itt szereztem meg a szakmai alapokat, s záróvizsgám eredményeként jeles minősítéssel okleveles hangmester/hangtechnikus lettem.

Jelenlegi munkám szerint programozó vagyok, de szeretnék szakmailag fejlődni és főként gyakorlatot szerezni a hangfelvétel művészetében. E célból vállalom hangfelvételek készítését amatőr és félprofi zenészek részére; úgy gondolom az ő művészi igényeiket tudom megfelelő szinten kielégíteni. Elsősorban az akusztikus zene (klasszikus és jazz) irányában köteleződtem el, de érdeklődök hangjátékok ill. film(szinkron) készítése iránt is.

Ha úgy gondolod, hogy együtt tudnánk működni pár felvétel erejéig, keress meg a lent található e-mail címen!

Kapcsolat

E-mail: kobalazs@gmail.com

Telefon: 06-20 24-62-703

MSN: kobalazs@gmail.com


Borsos Benedek

1985-ben születtem, Budapesten. A zene, illetve hangrögzítés már egész kicsi korom óta érdekel; első emlékem a témával kapcsolatban, hogy az óvodában csak az óvó néni illetve én kezelhettem a lemezjátszót, amikor meselemezt vagy Kalákát hallgattunk. Itthon is mindig szereltem, bütyköltem, többek között magnót, kazettákat, videót, és talán ennek hatására is kerültem később a műszaki pályára.

Általános iskola után tanulmányaimat az Eötvös József Gimnáziumban folytattam, ami szerencsére jó alapot biztosított az egyetemi tanulmányokhoz. 2003 óta vagyok a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának a hallgatója, 2007 őszi félévtől kezdve Akusztika – Stúdiótechnika mellékszakirányon.

2006-2007-ben a kollegához hasonlóan én is elvégeztem a Magyar Rádió Hangmester Hangtechnikus tanfolyamát. A tanfolyam alatt, illetve a vizsgamunkák készítése közben egyre inkább tudatosult bennem, hogy szívesen foglalkoznék hangfelvételek készítésével, hiszen mind a Szent Anna templom orgonájának felvétele, mind a Rotkreis együttes próbájának rögzítése maradandó élmény volt számomra. Ezek kapcsán mind a komoly, mind a könnyűzenei vonalon kollegámmal együtt vállaljuk amatőr illetve félprofi zenészek, zenekarok rögzítését. Szóval, ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor keress bátran, és remélem sikerül készíteni egy pár minőségi felvételt.

Kapcsolat

E-mail: bbeny@freemail.hu

Telefon: 06-30 478-54-97

MSN: bbenytheone@hotmail.com