2008. december 12-én az Amadeus kórus adott sikeres családi koncertet a Batthyány téri Szent Anna templomban, Budapesten. Az elhangzott egyházi művek elsősorban az adventi és karácsonyi ünnepkör köré csoportosultak. Közreműködött: Réti Lucia (ének), orgonán kísért Kárpáti József, a templom orgonaművésze és zenei igazgatója. Hanganyag Eredeti minőségben (audio CD-n) megrendelhető az itt található címen.
Bejegyzések a(z) 'orgona' témában
Az Amadeus kórus családi hangversenye
december 12, 2008
Solymári kórustalálkozó
április 13, 2008
2008. április 13-án három vegyeskar adott közös koncertet Solymáron, a római katolikus templomban. A solymári Corvinus Vegyeskar, a budai ferences templom Kapisztrán Kórusa és a budapest-rákosfalvai Szent István Kórus énekelt. Szólistaként Honinger László (tenor) és Labant Árpád Bence (basszus) működött közre, orgonán kísért Tóka Ágoston. Lógó Tibor karnagy vezetésével remek koncertet adtak az énekegyüttesek. A felvételt Borsos Benedek [...]
Orgonaimprovizáció a Batthyány téren
január 16, 2008
Idei első felvételünkön Balasi Barnabás, a budapesti Szent Anna templom orgonistája improvizál egy nemzetközi orgonaversenyen megadott témára. A hangszerről itt, a művészről pedig itt olvashatsz bővebben. Hanganyag Hallgasd meg itt: [Audio clip: view full post to listen] Letölthető tömörített MP3 formátumban itt.
Kóruskoncert Budaörsön
június 17, 2007
2007. június 3-án, a budaörsi evangélikus templomban tartotta jótékonysági koncertjét a Budaörsi Református Gyülekezet Énekegyüttese és a Budapesti Vándor Kórus. Az eseményről Kovács Máté barátommal készítettünk felvételt. Hanganyag Hallgass bele itt: [Audio clip: view full post to listen] Letölthető tömörített MP3 formátumban:
Orgonafelvétel Budaörsön
május 28, 2007
A budaörsi evangélikus templom kis mérete ellenére gyönyörű akusztikával, és egy nemrég átadott, remek orgonával bír. 2007 május 23-án Pileczky Dávid közreműködésével készítettünk felvételeket a hangszerről. Kovács Mátéval közösen különböző mikrofonbeállításokkal is kísérleteztünk. Hanganyag Hallgass bele itt: [Audio clip: view full post to listen] Letölthető tömörített MP3 formátumban:
Bejegyzés témája:
Kovács Balázs
Kapcsolatfelvétel itt »