Az Amadeus kórus családi hangversenye

2008. december 12-én az Amadeus kórus adott sikeres családi koncertet a Batthyány téri Szent Anna templomban, Budapesten. Az elhangzott egyházi művek elsősorban az adventi és karácsonyi ünnepkör köré csoportosultak. Közreműködött: Réti Lucia (ének), orgonán kísért Kárpáti József, a templom orgonaművésze és zenei igazgatója. Hanganyag Eredeti minőségben (audio CD-n) megrendelhető az itt található címen.

Közzétéve:
ének, kórus, orgona kategóriába sorolva

Diplomahangverseny az ELTÉ-n

Az ELTE BTK ének-zene, karvezetés szakán végzős hallgatók tartottak diplomahangversenyt 2008. november 11-én az egyetem téri épület dísztermében. A diplomázók női- és vegyeskari műveket vezényeltek, az este folyamán négy kórus is fellépett: az ELTE Zenei Tanszék Női Kara, a Musica Nostra Énekegyüttes, a Budapesti Vándor Kórus, valamint az ELTE Zenei Tanszék Vegyeskara. Közreműködtek: Karácsonyi Linda… Diplomahangverseny az ELTÉ-n olvasásának folytatása

Montázsfilm vasutasnapra

A 2008. július 11-én megrendezett vasutasnapra egy montázsfilmmel készültünk a MÁV Zrt. megrendeléséből, „Szép a vasutas élet!” címmel. A zenei felvételen a Budapesti Vándor Kórus és Kovács Dániel (gitár) működtek közre, a szükséges zörejeket vasúti helyszíneken rögzítettük. A mi feladatunk a hangsáv elkészítése volt (zenei alap + zörejek), a film képi elemeit a Megatom Produkció készítette,… Montázsfilm vasutasnapra olvasásának folytatása

Solymári kórustalálkozó

2008. április 13-án három vegyeskar adott közös koncertet Solymáron, a római katolikus templomban. A solymári Corvinus Vegyeskar, a budai ferences templom Kapisztrán Kórusa és a budapest-rákosfalvai Szent István Kórus énekelt. Szólistaként Honinger László (tenor) és Labant Árpád Bence (basszus) működött közre, orgonán kísért Tóka Ágoston. Lógó Tibor karnagy vezetésével remek koncertet adtak az énekegyüttesek. A felvételt Borsos Benedek… Solymári kórustalálkozó olvasásának folytatása

Közzétéve:
kórus, orgona kategóriába sorolva

Kóruskoncert Budaörsön

2007. június 3-án, a budaörsi evangélikus templomban tartotta jótékonysági koncertjét a Budaörsi Református Gyülekezet Énekegyüttese és a Budapesti Vándor Kórus. Az eseményről Kovács Máté barátommal készítettünk felvételt. Hanganyag  Hallgass bele itt:   Letölthető tömörített MP3 formátumban:

Közzétéve:
kórus, orgona kategóriába sorolva