A 2008. július 11-én megrendezett vasutasnapra egy montázsfilmmel készültünk a MÁV Zrt. megrendeléséből, “Szép a vasutas élet!” címmel. A zenei felvételen a Budapesti Vándor Kórus és Kovács Dániel (gitár) működtek közre, a szükséges zörejeket vasúti helyszíneken rögzítettük. A mi feladatunk a hangsáv elkészítése volt (zenei alap + zörejek), a film képi elemeit a Megatom Produkció készítette, a koncepció és szöveg a MÁV BGOK munkatársainak érdeme.
2008. április 13-án három vegyeskar adott közös koncertet Solymáron, a római katolikus templomban. A solymári Corvinus Vegyeskar, a budai ferences templom Kapisztrán Kórusa és a budapest-rákosfalvai Szent István Kórus énekelt. Szólistaként Honinger László (tenor) és Labant Árpád Bence (basszus) működött közre, orgonán kísért Tóka Ágoston. Lógó Tibor karnagy vezetésével remek koncertet adtak az énekegyüttesek. A felvételt Borsos Benedek Knisch Dániel barátunkkal közösen készítette.
Idei első felvételünkön Balasi Barnabás, a budapesti Szent Anna templom orgonistája improvizál egy nemzetközi orgonaversenyen megadott témára. A hangszerről itt, a művészről pedig itt olvashatsz bővebben.
2007. november 17-én tartott nagy sikerű koncertet a helyi városi zenekar az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban. Az új berendezések tesztelése céljából 12 mikrofonnal rögzítettük a teljes zenei anyagot, melyből - a próbaüzem nehézségeiből kifolyólag - kis esztétikai hibákkal, de a teljes hanganyagot lekeverjük. Az első mű hanganyaga immár letölthető a honlapunkról és megrendelhető CD-n! A másik két művön is dolgozunk, amint készen lesz, természetesen itt is közreadjuk az eredményt. Addig is pár, a helyszínen készített fotóval tudunk szolgálni.
2007. augusztus 20-án jártak utoljára forgalmi szolgálatban a régi UV villamoskocsik Budapesten. Ennek appropóján kerestem fel a 41-es és 47-es viszonylatokat augusztus 13-án késő este. A budafoki vonalon a régi villamosok jellegzetes menetzajait rögzítettem, míg Kamaraerdőn a nagyvasúti pályán zakatoló “új”, Ganz ICS (GCSM) kocsik zörejeit kaptam mikrofonvégre. A felvétel során segítségemre volt Bagosi Attila és Török István.